Rólam, és a máig tartó könyvolvasási szenvedélyem

Az általános iskola nyári szünetében kezdődött a máig tartó könyvolvasási szenvedélyem. Az első nagyobb lélegzetvételű könyv, amit ezen a nyáron a kezembe fogtam, Csukás István ifjúsági regénye, a Keménykalap és krumpliorr volt. Miután néhány nap alatt elolvastam, újabb könyvet vettem a kezembe és azóta nem telt el úgy nap az életemből, hogy valamilyen könyvet (szépirodalom, szakkönyv, krimi vagy ismeretterjesztő) ne olvastam volna. Nyomtatott vagy ekönyv, ma már egyre megy, bár az utóbbi időben szeretem a mobiltelefonomra lementett ekönyveket olvasni.

Az írás iránti szenvedélyem az olvasással együtt kezdődött. Gyermekként naplót és verseket írtam, felnőtt fejjel novellákat, szakmai szövegeket és tanulmányokat. Rengeteg könyvet és cikket olvastam a könyvírás szakmai fogásairól, számos írásgyakorlatot végeztem el. Végül egy szép májusi napon elkezdtem írni az első regényemet, ami idővel formát és tartalmat öltött.

Rövid önéletrajz
1982-ben születtem Budapesten, az általános és középiskolát Budapesten végeztem el, majd egy 2 éves OKJ felsőfokú szakképzést követően a Pécsi Tudományegyetem szociológia szakán szereztem egyetemi diplomát 2008-ban. Az elmúlt években tanácsadói területen dolgoztam. 2015-ben családommal együtt Észak-Németországba költöztem.